Rákosmenti Agility
A terület

A Rákosmenti Kutyakiképző Iskolának egy csodálatos zöldövezeti terület ad helyet. A kutyaiskola pedig támogatja agility csapatának  fejlődését, lehetőséget adva az edzéseknek iskolaidőn kívül.

Iskolánkat 1972-ben alapította néhány lelkes kutyás, akik a dimbes-dombos patakpartot megfeszített munkával feltöltötték, parkosították, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak a kutyakiképzéshez, versenyzéshez.
Rövid idő alatt összeállt a kiképzőgárda, és a rendszeres kemény munkának köszönhetően a versenyeken is szép eredményeket ért el a Rákosmenti csapat. Az idő előrehaladtával nem csak a környezet szépült, de a tagság is szépen gyarapodott. A munkakutya sport árnyékában barátok, szerelmek, házasságok és gyerekek születtek.
A szakma fejlődése, új kutyás sportok meghonosítása az iskola fejlődését is magával hozta.
A megújult vezetés támogatásával agility pályát építettünk, egyesekkel csapatot szerveztünk. Kiképzőink agility bírói tanfolyamon elsajátították ennek az új sportnak minden csínját-bínját.
Kertes övezet lévén felvállaltuk a kultúrált kutyatartás népszerűsítését,a kutyákkal való békés együttélés szabályainak megismertetését kutyásokkal és (még) nem kutyásokkal.
(www.rkkiskola.gportal.hu)
 
Címünk: 1171. Czeglédi Mihály utca 17.

 

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rákosmenti agility
 
RKKiskola
 
Dokumentáció :)
 
Felhívások
 
Csevegő
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)